Résztvevők a rajtnál a Nomád Sport Alapítvány miskolci jótékonysági Mikulás-futásán 2016. december 4-én. MTI Fotó: Vajda János
Hálózatosodás az egészég területén – Pannon Egészségipari Klaszter
Sokan, sokféleképpen vélekedünk az egészségügyről. Abba már kevesebben gondolunk bele, hogy milyen szerteágazó lehet a tágabb értelemben vett egészségipar. Egy több éve működő klaszterszövetség eddigi tapasztalataira építve értelmezi újra az egészségipar területén dolgozók együttműködési lehetőségeit.
A Pannon Egészségipari Klaszter működését az egészségipar vállalkozásai K+F+I (kutatás, fejlesztés, innováció) tevékenységének minél hatékonyabbá tétele indokolja. Az e célra létrejövő szakmai együttműködés 2008-ban kezdte meg működését.
Varga Gábor klasztermenedzser elmondta, hogy az egészségipari klaszter által biztosított keret célja a tagok fejlesztési és jövedelemtermelési képességeinek javítása: a kölcsönös üzleti előnyökön alapuló hálózatszerű együttműködés a versenyképesség növelése, a hazai és nemzetközi piaci jelenlét erősítése, a kutatás-fejlesztés összehangolása, az oktatási, marketing- és reklámtevékenység hatékonyságának növelése, fejlesztési tervek és elképzelések összehangolása, foglalkoztatási lehetőségek bővítése érdekében a Klaszter nyitott az egészségipar bármely vertikumában tevékenykedő vállalkozás, kutatóhely vagy más intézmény felé, melyek érdekeltek és hajlandók egy tartós kooperációra egészségipari innovációk fejlesztése és piacra vitele érdekében. A klaszter politikai tevékenységet nem folytat.
A klaszter tagjai az eredményes és hatékony együttműködés érdekében a Klaszter keretében történő együttműködésekben kiemelten törekednek a jóhiszemű és tisztességes együttműködésre, ennek érdekében a projektek sikere érdekében, a külön megállapodásokban szabályozott együttműködések tartalmán túl is, törekednek a közös célok elérését szolgáló minden más körülmény, adat stb. egymás tudomására hozására.
A Pannon Egészségipari Klaszter eredményeit, munkásságát az elkövetkező időszakban a Zempléninfo.hu olvasói is megismerhetik. —
Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom
Karácsonyi bélyeget bocsátott ki a Magyar Posta
A Magyar Posta hagyományai szerint karácsonyi bélyeget bocsátott ki, emellett advent idején lehetőséget ad ügyfeleinek, hogy karácsonyi bélyegzéssel ellátott üdvözletet küldjenek. A vállalat pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: idén az ünnepi jókívánságok postára adásához egy belföldi, 115 forint névértékű bélyeget bocsátott forgalomba.
A bélyegképen téli hangulatot idéző grafikai kompozíció látható, szív alakú vonalban korcsolyázó párral. Érdekessége a biztonsági elemként szolgáló mikroírás: a korcsolya nyomvonalába rejtve ugyanis karácsonyi üdvözlet olvasható négy nyelven, magyarul, angolul, németül és franciául. Közölték: a bélyegek ötven bélyegképet tartalmazó ívben és aranyszínű festékkel nyomtatott, öt bélyegképes speciális kisívben készültek. Az újdonságot Nádi Boglárka grafikusművész tervezte és a Pátria Nyomda Zrt. gyártotta. Hozzátették, hogy karácsonyi bélyegzéssel ellátott üdvözletet bármelyik postán feladhatnak az érdeklődők december 26-ig.
Forrás: MTI
Tengerentúli megrendelésekben bízik a miskolci Fux Zrt.
Az Egyesült Államokban működő CTC Global társasággal, valamint az új-zélandi Prysmian New Zealand kábelgyárral kezdett tárgyalásokat a szabad vezetékek, szigetelt légvezetékek, földkábelek, vasúti felsővezetékek gyártására szakosodott miskolci Fux Zrt. – tájékoztatta Barkóczi István vezérigazgató kedden az MTI-t azt követően, hogy a két cég képviselőivel tárgyalt.
A cég többségi tulajdonosa elmondta: az amerikai társasággal képviseleti szerződést írtak alá, amelynek alapján egy új szabadvezeték gyártását indíthatja el a Fux, és Európában, Belgium mellett, másodikként kezdheti el szénszálas, nagyfeszültségű távvezeték gyártását. Ennek nagy előnye, hogy a szénszál könnyűvé teszi a vezetéket, gyakorlatilag kisebb a hálózati veszteség, és a nagyobb oszloptávolságok miatt a telepítési költségei is alacsonyabbak lehetnek. Ezzel a megoldással magasabb hőmérsékleten is üzemeltethető a vezeték – mondta.
Az új-zélandi Wellingtonban lévő kábelgyárral a tervek szerint nagy térkitöltésű profilos alumínium huzalból gyártott vezeték gyártásában működnek majd együtt. A huszonöt éve a piacon lévő Fux 180 dolgozót foglalkoztat, az elmúlt évben árbevétele meghaladta a 8,5 milliárd forintot. A szabad- és szigeteltvezetékek piacán ismert társaság termékeinek 65 százalékát külföldön értékesíti, legnagyobb partnereik német, osztrák, cseh, román és norvég cégek. A cég idén 11 milliárd forint forgalommal számol.
Forrás: MTI
Fekete péntek a kereskedelemben
Egyre korábban kezdik az akciókat a boltok, így a fekete péntek (Black Friday) veszít jelentőségéből az Egyesült Államokban, míg Magyarországon akár duplájára is emelkedhet az online áruházak forgalma ezen a napon. Pénteken tartják a nemzetközi Ne vásárolj semmit! napot is.
A Black Friday csaknem ötven éve a hálaadást követő péntek – idén november 25-e – elnevezése az Amerikai Egyesült Államokban. Bár nem hivatalos ünnep, sok államban, például Kaliforniában, Floridában és Texasban szabadságot kapnak a közalkalmazottak. Mivel a hálaadás mindig csütörtökre esik, a kiskereskedelemben dolgozókon kívül sokan élvezhetik a négynapos hétvégét. Az Egyesült Államokban a hálaadást követő nap 1932 óta számít a karácsonyi bevásárlási szezon kezdetének, amikor hosszú nyitva tartással és rendkívüli kedvezményekkel várják a vásárlókat a kereskedők. A Black Friday elnevezés az egyik magyarázat szerint az 1960-as évekből származik. A fekete jelző arra utal, hogy az üzletek eredménye az év végi vásárlási láz nyomán a kézzel írott könyvelésben a pirossal jelzett veszteségből a feketével írt nyereségbe fordul át. A kiskereskedők számára kulcsfontosságú az év végi, november-decemberi vásárlási szezon, ekkor bonyolítják le éves forgalmuk mintegy 40 százalékát.
Egy haláleset is összefüggésbe hozható az Egyesült Államokban a Black Friday-jel. 2008-ban a New York állambeli Valley Streamben 2000 ember várakozott hajnali 5 órakor a helyi Wal-Mart áruház előtt órák óta, majd amikor végre kinyitották az üzletet, az irányíthatatlan tömeg kitörte és rányomta az ajtót az egyik eladóra, akit helyben halálra tapostak.
A Black Friday azonban egyre inkább veszít jelentőségéből, és már kevésbé számít a karácsonyi bevásárlási időszak kezdetének. Az amerikai áruházláncok már a hálaadás előtt elkezdik az akcióikat, és egyre többen vásárolnak online, így tavaly 6 százalékkal csökkent a hálaadási hétvégén az üzletekben vásárlók száma az Egyesült Államokban. A Reuters hírügynökség az amerikai kiskereskedelmi szövetség adataira hivatkozva írja, hogy tavaly csaknem harmadával, 102 millióra csökkent a hálaadási hétvégén vásárlók száma az Egyesült Államokban a 2012-es 147 millióról.
A Reuters és az Ipsos 1639 felnőtt körében végzett online közvéleménykutatása szerint 63 százalékuk nem tervezi, hogy vásárolna az idei Black Friday alkalmával, míg 32 százalékuk a karácsonyi vásárlás felét szeretné elvégezni ekkor. Magyarországon szinte minden nagyobb üzletlánc megszervezi a saját akciós napját november közepe és vége tájékán, de rengeteg kisebb online és hagyományos üzlet is készül akciókkal. A CIB Bank várakozásai szerint idén akár duplájára is emelkedhet az online áruházak forgalma pénteken. A bank saját, tavalyi statisztikái alapján a fekete pénteken csaknem közel 81 millió forintra ugrott a napi online kereskedelemi forgalom az átlagosnak számító 46,4 millió forintról. A 2015-ben elért napi 6500 tranzakcióval szemben a Black Friday 10,9 ezret generált a CIB Banknál, az átlagos kosárérték pedig tavaly meghaladta a 7400 forintot – írták.
A Millward Brown piackutató idei reprezentatív felmérései szerint a magyar vásárlók kifejezetten akcióvadászok, még ha megengedhetik maguknak a drágábbat, akkor is inkább akciós termékeket vesznek; 72 százalékuk már hallott a Black Friday-ről. A Media Markt és az NRC Marketingkutató felmérése szerint az idén a tavalyinál többen tervezik az akciós vásárlást, átlagosan 27 ezer forintot szánnak erre. A kutatás szerint a vásárlók még kevésbé az ünnepekre készülnek, a vásárlást tervezők 56 százaléka magának szeretne egy-egy műszaki cikket, 53 százalékuk 20 000 forint alatti vásárlást tart elképzelhetőnek.
Minden évben november utolsó péntekjén tartják a nemzetközi Ne vásárolj semmit! napot. Az először 1992-ben, Kanadában meghirdetett esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a fogyasztói társadalom problémáira, arra kérik az embereket, hogy ezen a napon egyáltalán ne vásároljanak.
Forrás: MTI
Finom támogatás
Finom támogatás – ezzel a szlogennel saját márkás szaloncukrot dob a piacra a Magyar Vöröskereszt. Minden eladott 350 grammos doboz után 300 forintot kap a Magyar Vöröskereszt. A vöröskeresztes szaloncukrokat december hetedikétől a készlet erejéig kizárólag a Tesco Magyarország hipermarketekben lehet megvásárolni.
A forrásbővítés új formájával jelentkezett tavasszal a Magyar Vöröskereszt, amely a hazai karitatív szervezetek közül elsőként vágott bele kereskedelmi tevékenységbe, sajátmárkás termékek forgalmazásával. A vállalkozást azzal a céllal hívták életre, hogy az adományok mellett kalkulálható és szabadon felhasználható anyagi erőforráshoz jussanak, melyet a kevésbé támogatott tevékenységeikre fordíthatnak. Emellett az emberek figyelmét is szeretnék ráirányítani az adományozás új formájára, arra hogy a termékek közötti tudatos választásukkal segíthetik a legnagyobb hazai humanitárius szervezet munkáját.
Az új kereskedelmi modell felállításával népszerű és keresett termékek árusításába kezdett a Magyar Vöröskereszt. Tavasszal zseb- és fejlámpákat dobtak piacra gyártó, forgalmazó és kereskedelmi partnerekkel üzleti alapon együttműködve. A lámpákat a Media Marktban lehet megvásárolni az év végéig, hamarosan pedig országszerte közel 100 hazai villamossági és műszaki kiskereskedelmi üzlet is árusítani fogja azokat. A lámpák a harmadik hónaptól kezdve nyereséget termeltek, az eddig eladott 800 termék után többszázezer forinttal bővült a Magyar Vöröskereszt szabadon felhasználható anyagi erőforrása, amelyet a katasztrófavédelmi tevékenységük fejlesztésére fognak fordítani, amelyhez egyébként maguk a termékek is köthetőek.
A „látható támogatás” szlogennel és a Magyar Vöröskereszt logójával márkázott elemlámpák után az ünnepi szezonra tekintettel, szaloncukorral bővül a sajátmárkás termékek köre. A szlogen ezúttal „finom támogatásra” módosul. A szaloncukrok zselés ízűek lesznek, különlegességük, hogy a Szerencsi Bonbon Kft. egyedi receptúrája szerint készülnek majd málnás, narancsos és citromos ízben, 70% kakaótartalmú étcsokoládéval bevonva. Minden eladott 350 grammos doboz után 300 forintot kap a Magyar Vöröskereszt. Az egyedi, még gyümölcsösebb ízű szaloncukrok klasszikus piros csomagolást kapnak, ami az ünnephez és a karitatív szervezet színvilágához egyaránt illeszkedik. A vöröskeresztes szaloncukrokat december hetedikétől a készlet erejéig kizárólag a Tesco hipermarketekben lehet megvásárolni.
Forrás: Vöröskereszt
Decemberig fizethetünk a régi 20.000 Ft-ossal
A Magyar Nemzeti Bank 2016. december 31-i határnappal bevonja a régi, 2015 előtt kibocsátott 20 000 forintos bankjegyeket, így azt követően azok a készpénzes vásárlások során már nem lesznek használhatóak. 2017. január 1-től kizárólag a 2015 decemberétől kibocsátott, megújított 20 000 forintos bankjegyek maradnak – törvényes fizetőeszközként – a készpénzforgalomban.
A 20 000 forintos bankjegyek cseréje – a körültekintő jegybanki előkészítésnek köszönhetően – kedvező ütemben, zökkenőmentesen halad, jelenleg e címlet forgalom-ban levő állományának már közel 75%-át a megújított bankjegyek teszik ki. Fontos azonban, hogy a régi 20 000 forintos bankjegyek a bevonási határnapot követően sem veszítik el értéküket. A hitelintézetek és a posta 2019. december 31-ig, a jegybank pedig a bevonástól számított húsz évig – 2036 decemberének végéig –díjmentesen váltja át törvényes fizetőeszközre a forgalomból bevont 20 000 forintos bankjegyeket.
Forrás: MNB
Infocsoport
Az Infocsoport döcögve, de… :
Pécsinfo
Pestinfo
Kaposinfo
Csongrádinfo
Nyirséginfo
Salgoinfo
Balatonpartinfo
Mecsekinfo
Komárominfo
Gymsinfo
Velenceinfo
Csabainfo
Őrséginfo
Zalainfo
Szekszárdinfo
Mátraaljainfo
Kunságinfo
Biharinfo
Jászságinfo
Somogyinfo
Tolnainfo
Támogatásinfo
Együttműködő:
Domain-név.hu
Infocsoport.hu
Homokszórás Budapest
Homokszórás Budapesten? Homokfúvás? Szemcseszórás? Szemcsefúvás?
Ez a négy kifejezés, bármilyen furcsán is hangzik, de kisebb eltéréssel, majdnem ugyanaz. Ezek a technológiák elsősorban rozsdátlanításra, festékeltávolításra, fémfelületek megtisztítására szolgálnak.
Az ipari-, és lakossági megrendelők is széles körben hasznosítani tudják a homokszórás által kínált lehetőségeket.
A Homokszórás Budapest oldal a szemcseszórás felületkezelés során alkalmazható lehetőségeit gyűjti össze.
—
Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom