Megújul a diósgyőri vár

Megújul a diósgyőri vár
Látványterv, Diósgyőri vár

A miskolci polgármesteri hivatal által 2018. január 29-én közreadott látványterven a diósgyőri vár tervezett rekonstrukciója látható. Idegenforgalmi, ipari, közbiztonsági és infrastrukturális fejlesztések valósulnak meg állami forrásból a Modern városok program keretében Miskolcon és térségében mintegy 327 milliárd forint értékben. A programban kerül sor a diósgyőri vár rekonstrukciójára is. MTI Fotó

Miskolcon ismét vetítik a Testről és lélekről című filmet

Országszerte 39 moziban ismét vetítik csütörtöktől a legjobb idegen nyelvű film kategóriában Oscar-díjra jelölt Testről és lélekről című filmet – közölték az alkotók az MTI-vel hétfőn.

A közlemény szerint Enyedi Ildikó filmjét már több mint 105 ezren látták. Az érdeklődésre tekintettel február 1-jétől, csaknem egy évvel a premier után számos budapesti és vidéki mozi tűzi ismét műsorra az alkotást. Látható lesz a Testről és lélekről a főváros mellett többek között Cegléden, Debrecenben, Dunaföldváron, Gödöllőn, Győrben, Miskolcon, Kaposváron, Nyergesújfalun, Szolnokon, Sopronban, Veszprémben, Szombathelyen és Zalaegerszegen is. Az elkövetkező hetekben várhatóan további 11 moziban is látható lesz a film, egyéb települések mellett Tapolcán, Kisújszálláson és Nagykanizsán is.

A Testről és lélekről tavaly a 67. Berlinalén mutatkozott be a közönség előtt, ahonnan az Arany Medvével, a fesztivál legfontosabb díjával távozott, és azóta is járja a világ filmfesztiváljait. A film operatőre, Herbai Máté tavaly ősszel a Camerimage nemzetközi filmoperatőr-fesztivál fődíját vehette át, a Testről és lélekről női főszereplője, Borbély Alexandra pedig elnyerte az Európai Filmdíjat. A filmet eddig 92 országba vették meg a filmforgalmazók.

A Testről és lélekről az Inforg-M&M Film gyártásában, a Magyar Nemzeti Filmalap 420 millió forintos gyártási támogatásával készült. Producerei Mécs Mónika (Konyec, Kaméleon, Pánik, Csak a szél, Csicska), Muhi András (Rengeteg, Dealer, Womb – Méh, Csak a szél), valamint Mesterházy Ernő (Konyec, Liliom ösvény) volt. A film Magyarországon a Mozinet forgalmazásában látható – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Kultúrházak éjjel-nappal

Országszerte több száz helyszínen kínál programokat Helyben van a sokszínűség mottóval február 2. és 4. között a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat.

A csatlakozó magyarországi és határon túli művelődési intézmények száma várhatóan eléri majd a tavalyi rekordot, de a fő cél nem is ez, hanem a programkínálat minősége – mondta el az M1 aktuális csatorna pénteki adásában a programsorozat főszervezője. Gábor Klára hozzátette: ebben az évben a Helyben van a sokszínűség szlogennel a szervezők arra akarják ösztönözni a résztvevő intézményeket, hogy minél szélesebb programkínálattal készüljenek a hétvégére, ezzel ráirányítva a figyelmet a helyben lévő kulturális értékekre és a művelődési intézmények helyi társadalomban betöltött közösségépítő munkájára.

Lesz például “művházi ottalvós buli” Balatonkenesén, Székesfehérváron és Vokányban, és a családok évéhez kapcsolódva a sorozat szombati napján három kiválasztott művelődési házban úgynevezett fordított napot tartanak majd, melynek során a szülők is kipróbálhatják azokat a tevékenységeket, amelyekben a gyermekeik vesznek részt év közben – említett néhány programot a kínálatból.
Idén először három kiemelt helyszíne is lesz a rendezvénynek: február 2-án Budakeszin indul útjára a Kultúrházak éjjel-nappal, szombaton a nagyvárosok közül Székesfehérvár lesz a figyelem középpontjában, a kistelepülések közül pedig Hidasnémeti élvez kiemelt figyelmet február 4-én.

www.kulturhazak.hu honlapon ebben az évben is meghirdették a közművelődési intézményeknek szóló pályázatokat. Az #okosművház2018 innovációs kiírás a közművelődés hagyományteremtő és hagyományőrző szerepét erősítő módszereinek, formáinak, folyamatainak és jó gyakorlatainak bemutatására ad lehetőséget. A #mindentegylapra! közművelődési plakátpályázatra a szervezetek programjait, munkáját népszerűsítő plakátokat várják a szervezők, a #vanképedhozzánk? fotópályázatra pedig az intézmények mellett a közönség is pályázhat a programsorozat eseményein készült fotóival.

Kultúrházak éjjel-nappal Facebook-oldalán meghirdetett szelfiversenyre a látogatók a kedvenc művelődési házuk előtt készült fotóikkal nevezhetnek. A legtöbb tetszést kiváltó kép készítője 30 ezer forint értékű kulturális utalványt nyer, míg a legtöbb képen szereplő művelődési ház 100 ezer forintos, műszaki cikkek vásárlására jogosító utalványt kap.

Forrá: MTI

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Az új 1000 forintos bankjegyek március 1-től kerülnek forgalomba, a bankjegyek régi változataival 2018. október 31-ig lehet fizetni – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden a honlapján.

1000 forintosAz MNB felhívja minden olyan parkoló- menetjegy- ital-és áruautomata-üzemeltető figyelmét, hogy – akik eddig még nem tették ezt meg – a hátralévő egy hónapban készítsék fel a berendezéseiket az új ezresek elfogadására, hogy a lakosságnak ne okozzon problémát az új bankjegyek használata az automatáknál. Kiemelték: a bevont bankjegyek nem veszítik el értéküket, mivel 2018. október 31. után még három évig minden bank- és postafiókban, húsz évig pedig az MNB lakossági pénztárában díjmentesen beválthatók azonos címletű ­új fizetőeszközre.

Arról is beszámoltak, hogy a régi 10 000 forintos bankjegyek bevonásáról még nem hozott döntést a jegybank, ezért ennek a címletnek a régi és az új változata továbbra is korlátozások nélkül használható a készpénzforgalomban. Felidézték, hogy az MNB 2014-ben kezdte meg a forint bankjegyek megújítását, amelynek célja, hogy a régi címleteket egységes, korszerűbb biztonsági elemekkel rendelkező, a bankjegyvizsgáló gépek által is könnyebben kezelhető bankjegyekre cserélje. A programban az elmúlt években a hatból már négy címlet megújult és bevonták a régi 20 000, 5000 és 2000 forintos bankjegyeket, amelyekből már csak az új változatokkal lehet fizetni.

Forrás: MTI

Az erdei fülesbaglyok telelőhelyeit mérik fel a hétvégén

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a lakosság bevonásával országos erdei fülesbagolytelelőhely-felmérést hirdet a lakosság számára, akik péntektől hétfőig küldhetik el megfigyeléseiket az egyesületnek.

Erdei fülesbagoly
Erdei fülesbagoly postabélyegen

Az erdei fülesbaglyok, különösen a téli időszakban, csapatosan keresik fel a települések, az agrárterületek falvainak és városainak belterületeit. Egy-egy ilyen telelőhelyen többnyire néhány vagy néhány tucat egyed látható, de Magyarország “bagolyfővárosában”, Túrkevén, illetve a szomszédos Kisújszálláson a telelő erdei fülesbaglyok száma jelenleg az ezer példányt is meghaladja. A baglyok jelenléte gazdasági, környezet- és természetvédelmi, humán-egészségvédelmi szempontból is rendkívül hasznos – mondta el az MTI-nek adott interjújában Orbán Zoltán, az MME szóvivője. “Az emberek sokszor félnek, amikor a baglyok megjelennek a lakott területeken, pedig ezek a madarak nem veszélyesek és semmiféle egészségügyi kockázatot nem jelentenek sem az emberre, sem a háziállatokra” – emelte ki.

Mint mondta, a helyi vezetőkben is fontos tudatosítani, hogy ezeknek a baglyoknak a jelenléte amellett, hogy a megfigyelés szempontjából izgalmas, nagy gazdasági haszonnal is jár. Például a Túrkevén és Kisújszálláson telelő nagyjából 1000 erdei fülesbagoly egyenként minden éjjel legkevesebb három mezei pockot eszik meg, ami azt jelenti, hogy éjszakánként 3000, hideg időben 6000 rágcsálót fogyasztanak el összesen. Tavaly több mint ötezer baglyot számoltak meg a program résztvevői a megfigyelés során, ami azt jelenti, hogy ezek a madarak legalább 15 és 25 ezer közötti pockot pusztítanak el egyetlen éjszaka alatt – emelte ki. Ha azonban a baglyok nem végeznék el ezt a rágcsálóirtást, ezt a feladatot az ember csak súlyos környezet- és természetvédelmi, humán egészségügyi kockázatot jelentő mérgek bevetésével tudná részben megoldani – mutatott rá a szóvivő. Felidézte, hogy az erdei fülesbaglyok téli gyülekezőhelyeinek felmérési programját a Nimfea Természetvédelmi Egyesület kezdte el 2009-ben, amit az idei évtől az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztály szervez és az MME Monitoring Központ segít.

Orbán Zoltán kiemelte azt is, hogy a lakosság segítsége a felmérésben azért is fontos, mert az adatközlők szélesebb köre sokkal pontosabb országos információkat szolgáltathat a jelenség területi eloszlásáról és nagyságrendjéről, mintha a felmérést csak hivatásos szakemberek végeznék, emellett pedig segít közelebb hozni ezeket a különleges állatokat a lakossághoz, akik így a szabadban töltve természetvédelmileg is hasznos önkéntes munkát végezhetnek.

Orbán Zoltán elmondta, hogy az év közben ritkán látható baglyok tömeges megfigyelése rendkívül izgalmas élmény a városlakók számára. Az MME családok, baráti társaságok mellett óvodák, általános és középiskolák részvételére is számít, akik a napi sétájuk, órai és szakköri munka keretében, a pedagógus segítségével, vagy önállóan mérhetik fel a baglyokat, amelyek legtöbbször a települések központjában található parkok, közintézményekhez tartozó udvarok, templomkertek örökzöldjein, illetve magánházak kertjeiben vagy lombhullatókon, esetleg a lakott területek határában fekvő temetők területén fordulhatnak elő kisebb csoportokban.

Az országosan összehangolt szinkron felmérés január 19. és 22. között zajlik, de a tél folyamán a felmérés bármikor elvégezhető, megismételhető, és az adatokat bármikor be lehet küldeni az erre elkészített online kérdőíven keresztül, amely az MME honlapján érhető el, a papír alapú formanyomtatvány mellett. A szinkronszámlálás során elsősorban a belterületen tartózkodó erdei fülesbaglyok egyedszámára, az őket érintő veszélyeztető tényezőkre és egyéb kiegészítő adatokra kíváncsiak a szervezők, de ezzel párhuzamosan külterületi helyszínekről is lehet adatot gyűjteni. A baglyok tömeges jelenlétére utal általában a pihenőfák alatt felhalmozódó fehér ürülék, valamint a zsákmányállatok szőre és csontjai alkotta, a baglyok által felöklendezett köpet. Orbán Zoltán elmondta azt is, hogy ha valaki nem lát erdei fülesbaglyokat az általa kiválasztott településen, az is elküldheti tapasztalatait, hiszen hosszú távon ez is értékes információként szolgálhat, például az állományváltozások tekintetében. “Ha valahol egyik évben sok fülesbagoly volt, de két évvel később például egy sincs, az olyan ökológiai katasztrófára hívja fel már ideje korán a figyelmet, amelybe talán még be lehet avatkozni. Azonban ha máshol jelentősen nő a telelőhelyek, illetve a baglyok száma, az is egy nagyon fontos visszajelzés a térség agrárgazdálkodására nézve” – mondta. Hozzátette: ha valahol megszaporodnak a baglyok, az azt jelenti, hogy sok a táplálék, ebből pedig az következik, hogy a civilizációs nyomás ellenére egészséges a környezet.

Az erdei fülesbaglyok mellett egyéb bagolyfajok, például réti fülesbagoly, kuvikok is megjelenhetnek a fákon, így az erre vonatkozó megfigyeléseket is várják.

Forrás: MTI

A magyar kultúra napja – Diákműsorral emlékeznek Miskolcon

Drámatagozatos diákok pódiumműsorával emlékezik a magyar kultúra napjára hétfőn Miskolcon a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, a fiatalok a nekézsenyi születésű Balogh Béni művei alapján összeállított Vadócok a Bükkben és a könyvtárban című darabot adják elő. A magyar kultúra napját 1989-tól ünnepelik annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le a Himnusz kéziratát Szatmárcsekén.

A Balogh Béni regéiben, mondáiban megörökített magyar múltról, kultúránk nevezetes emlékeiről és a szerzőről szóló könyvről is szó lesz A szülőföld üzenet című esten. Az író műveiből összeállított, Seres Ildikó Jászai Mari-díjas színművész, drámapedagógus által rendezett műsort a miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium drámatagozatos tanulói adják elő.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nekézseny önkormányzata kiadásában nemrégiben megjelent Balogh Béni (1922-2000), Nekézseny szülötte, a magyar rege- és mondavilág írója című könyv bemutatóját Venyigéné Makrányi Margit nyugalmazott könyvtárigazgató, a kötet lektora vezeti, a meghívott vendégek pedig a kötet szerzői, Bánfalvi Lászlóné és Hideg Ágnes.

Forrás: MTI

Matyó Rózsa Ünnepe 2018

Matyó Rózsa Ünnepe Mezőkövesd
Matyó Rózsa Ünnepe, Mezőkövesd

Mezőkövesd Város Önkormányzata, a Mezőkövesdi Közkincs-tár NKFT. és a Matyó Népművészeti Egyesület tisztelettel meghívja a
a „Matyó népművészet” UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Reprezentatív Listára való felvételének 5. évfordulója alkalmából

2018. január 19-20-21-én Mezőkövesden megrendezésre kerülő MATYÓ RÓZSA ÜNNEPE programjaira

A rendezvény fővédnöke:
Dr. Réthelyi Miklós
az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke

Január 19. péntek

16,00 UNESCO listán szereplő magyar örökségeink nyomában
kiállításmegnyitó a Matyó Múzeumban
A Mohácsi Busójárás, a Magyar solymászat és a Matyó népművészet értékeit bemutató tárlatot megnyitja:
Dr. Csonka-Takács Eszter a SZNM Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóságának igazgatója
Közreműködik: Vikár Csaba busónagykövet és Dr. Duhay Gábor a Bechtold István Alapítvány elnöke
19,00 Dűvő zenekar népzenei koncertje a Közösségi Ház emeleti nagytermében
19,40 Kissing Roses divatbemutató
20,00 Viseletes bál a Dűvő zenekarral – táncházi mulatság
Megjelenés: népi motívumokat hordozó ruházatban

Január 20. szombat

10,00 Helytörténeti sarok, kézműves foglalkozás a Városi Könyvtárban
12,00 Matyó ételek ebéd kínálata
a Rózsa Étteremben és a Turul Sörözőben
16,00 Gálaműsor nyilvános főpróbája a Közösségi Házban
19,00 Matyó Rózsa Ünnepe Gálaműsor a Közösségi Ház színháztermében
(Előzetes helyfoglalás szükséges!)
Köszöntőt mond: Tállai András országgyűlési képviselő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára
Fellépnek:
Mezőkövesd, Tard, Szentistván néptáncegyüttesei és hagyományőrző csoportjai, valamint a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szólistái
A műsort szerkesztették:
Szikszai Imre, Zelei Ferenc, Orosz László, Fekete Bence
Kísér: a Dobroda zenekar
Műsorvezető: Morvai Noémi, a „Felszállott a páva” háziasszonya

Január 21. vasárnap

10,00-14,00 Hagyományok, házak, hangulatok a Hadasban Kézműves bemutatók a tájházakban, viseletbe öltözés,
forralt bor, fánk és pálinka kóstoló a Hadas városrészben

Forrás: Matyó Népművészeti Egyesület, Facebook

 

 

A választás időpontja: 2018. április 8.

Választás 2018 – Az országgyűlési képviselők 2018. évi általános választása időpontjának kitűzéséről

Áder János Magyarország köztársasági elnökének közleménye az országgyűlési képviselők választása időpontjának kitűzéséről:

“1990-ben az első szabad országgyűlési választásokon kinyilvánított népakarat április 8-án vált véglegessé. Az azóta eltelt időszakban fiataljaink újabb és újabb nemzedékei váltak értékes és nélkülözhetetlen részévé politikai nemzetünknek. Magyarország választójoggal rendelkező polgárai az akkori sorsdöntő tavasz óta immár nyolcadik alkalommal dönthetnek arról, hogy kikre bízzák az ország ügyeinek intézését.

Az 1990-es polgári demokratikus átmenet lehetővé tette az európai alkotmányos hagyományokból építkező szabad és független Magyarország megszületését. 1990 óta a választás időpontjának kitűzése a köztársasági elnök alkotmányos joga és kötelessége.

Hazánk ötödik köztársasági elnökeként, élve az Alaptörvényben rám ruházott felelősséggel – külön köszöntve az először szavazó fiatalok százezreit, és tisztelegve az első szabad választások emléke előtt -, a 2018-as általános országgyűlési választásokat április 8-ára írom ki.”

Forrás: MTI