Az asztalosszakma története

A „Mosolyalkotóház” olyan faipari kisüzem, amely mind hobbikedvelőknek, mind vállalkozóknak helyet és alkalmat biztosít arra, hogy a legkorszerűbb asztalosszerszámok és berendezések használatával, komoly asztalosmesteri, szakoktatói szakértelem támogatásával alkotó tevékenységet végezhessenek.

Kezdeményezésünk valóban mosolyt varázsol az ott tevékenykedők arcára és mindazokéra, akik az ott folyó kreatív alkotótevékenység eredményét élvezik a mindennapokban. Cikksorozatunkban szeretnénk bemutatni az ott folyó tevékenység hátterét és kedvet ébreszteni hozzá mindazokban, akik inspirációt éreznek hasonló közösségi életben való részvételhez.

Elsőként az asztalosszakma történetéről ejtünk pár szót. Ha ismerjük egy tevékenység múltját, abból a jövőre vonatkozóan is inspirációt meríthetünk.

Az asztalosság az ácsszakma egyik specializálódott ágát jelenti. Az ácsszakma tárgyi emlékei a többezer éves ókori időkbe nyúlnak vissza. Az ács zsaluzatokat, állványszerkezeteket és megmaradó faszerkezeteket (fedélszerkezet, fafödém), készházak szerelése) készít, javít, bont, tehát a fával való ipari tevékenység legalapvetőbb formája. Ezzel szemben az asztalos az épületek kisebb faszerkezetét (ablak, ajtó) és fa berendezési tárgyak (asztal, szék, szekrény stb.) készítését végzi. E két bontásban beszélhetünk épületasztalosról és bútorasztalosról. Az ács szakmából még számos faipari tevékenység leágazott az asztalossághoz hasonlóan a specializálódás jegyében: faesztergályos, zsindelyfaragó, teknőkészítő, oszlopkészítő stb.). A szakma ókori emlékekkel is rendelkezik bőséggel: zsámolyok, kerevetek, trónszékek. A korai szekrények még faszegekkel, fakötésekkel voltak összeillesztve, később jelentek meg a túró vagy enyvalapú ragasztóanyagok. Nem is gondolnánk, hogy a római kori asztalos szinte a mai kéziszerszámokkal rendelkezett, technikája kifinomult volt.

Az asztalos, azaz faműves, a középkorban vált le igazán az ácsszakmától kb. a XIII. században. Zsigmond és Mátyás olasz és német asztalosokat is behívott a szakma csínjának-bínjának átadására. A törökidők alatti népességvesztés a szakmagyakorlókat is érintette. Comenius a 17. században „szökrényös” névvel illeti a szakma képviselőit.

Magyarországon a bognárok, kerékgyártók, kádárok száma kulturális adottságok miatt jelentős volt. A kocsigyártás a XV. századtól felfutóban volt, a bricska, majd a hintó volt a személyszállítás újdonsült eszköze. Lengyel fejedelem által a francia királynak adott magyar készítésű kocsi Párizsban elismerést váltott ki a XV. században.

A XVIII. század végén még mindig a bécsi asztalosok uralják a magyar piacot. Csak az 1800-as évek első felében Steindl Imre céhfüggetlen tevékenysége és a nemzetközi ipari kiállításokon való sikerek megnyitották a külföldi piacokat a magyar piacok számára.

Alapvetően a manufakturális bútorgyártás volt az uralkodó a XIX. sz. végéig, 1870-től már bútoripari csírái is megjelentek. 1895-ben már hét gyár volt az országban, melyek száma az I. világháborúig jelentősen felszaporodott. A világháborúk hektikussá tették a szakma fejlődését. 1990-től a nagy gyártókapacitások helyett kisebb, korszerű vállalkozások jöttek létre, vették fel a versenyt a külföldi bútorüzletekkel. Az egyedi bútorgyártásban van jelenleg a perspektíva és a versenyképesség záloga az asztalosszakma képviselői számára.

A Mosolyalkotóház Kft. környezetbarát és szociálisan érzékeny projektje a Széchenyi 2020 GINOP-5.1.7-17-2019-00240 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, „Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése” című projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Gyakorlóműhely

(X)