A StartMa program üzleti tárgyú cikksorozatának előző írásában a marketing fogalmát elválasztottuk a sikeres alkalmi eladások „művészetének” fogalmától.
Inkább a piaci érvényesülés „művészetéről” van szó. Beszélünk ugyan szűken tekintett termék-marketingről is, de mivel a marketing alapvetően egy-egy vállalat – vagy épp kisvállalkozás – tartós piaci érvényesülését és ennek optimalizációját célozza, ezért valójában egy-egy vállalati termék külön-marketingje is (összetett szerkezetű, szakszerű törekvés arra, hogy a kínált produktumok eljussanak a fogyasztókhoz) több önmagánál: össze kell hangolódjék a vállalat többi marketingtevékenységével, integrálva azok vonásait.
A tartós piaci érvényesülés összetartozik valamilyen fokú és kiterjedésű vállalati goodwill, jóhírűség kialakulásával, ehhez pedig nem nélkülözhető a vevő- illetve felhasználó-barát vállalati kondicionáltság. A saját kínálati skála kialakításának, de még az egyes termékek kialakításának is eleve van marketing-vonatkozása. A piaci igények termék-előzetes elemzése ugyanis, a vásárlói igények kielégítésének szándéka úgy kell jelen legyen a vállalati tevékenységben, hogy hatásaiban határozottan előkészítse, megkönnyítse a vásárlók későbbi befolyásolásának sikerét. A lehetséges vásárlókat, fogyasztókat, vagy azok nem elenyésző részét majd meg kell győzni arról, hogy érdemes x cég termékét vagy termékeit választania a versengő piaci választékból. Márpedig akkor van nagyobb esély a fogyasztók meggyőzésére, ha minőség, ár és igények viszonylatában biztos a vállalat/vállalkozás abban, hogy jót kínál. A termékek tényleges eljuttatása a vásárlókig még sokrétű szervezési és befolyásolási marketinget, ebben pedig kreativitást kíván meg, de ezeknek a marketing-ágaknak az elevenségét is az eladandó termékek piaci szempontból találó előzetes meghatározása, illetve szerencsés megformálásuk tudja segíteni a legjobban. Jó termékek híre magát a vállalatot is marketingeli (elfogadtatja, népszerűsíti), visszaható módon, vagyis a cég még csak leendő termékei iránt is bizalom keletkezhet. Az olyan cégek szaporulata pedig, amelyek a piaci információkat a vállalat belső erőforrásává tudják transzformálni, az összgazdaság emelkedésére mutat. Maga a marketingfejlődés ugyan nem ellentmondás-mentes folyamat – hiszen a marketing-ágak kibontakozása és magasabb szintű összeépülése a visszaélések lehetőségeit is növeli –, ám e lehetőségek relatíve mégis lemaradásba kerültek a gazdaságot előrevivő marketing-összefüggésekhez képest. A mai marketingeszközökkel igazán könnyű eladói részről nagyobb tömegeket becsapni, mint korábbi évszázadokban bármikor is történt, azonban ez csupán
technikai könnyűség, mert az ilyenféle kockáztatásnál egy-egy nagy becsapásokra képes cég vesztenivalója óriási: a visszaélés a sokéves munkával felépített goodwill gyors megsemmisüléséhez vezet, ami a cég széthullásával jár.
A Mildura Nonprofit Bt. az EU és Magyarország Kormánya támogatásával az Észak-Magyarország Régió hátrányos helyzetű területeken működő vállalkozásainak nyújt segítséget a GINOP-5.1.7-17-2019-00222 számú pályázat keretén belül.
—
Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom