A Sáppusztai Pálinkafőzde málnapálinkája nyert a Quintessence pálinkaversenyen

Sáppusztai Pálinkafőzde málnapálinkája kapta a társadalmi zsűri közönségdíját pénteken az Ongai Kulturális Egyesület által szervezett nyolcadik Quintessence pálinka- és párlatversenyen, amelyre még Kínából is érkezett nevezés.

Sáppusztai pálinkák
Sáppusztai pálinkák

A szervezők pénteki tájékoztatása szerint idén 1318 mintát küldtek be, ami rekord a magyar pálinkaversenyeken. A közönségdíjast a lillafüredi Palotaszállóban választották ki péntek este. A rendezvényen a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára azt mondta: “Nemcsak a szép magyar nyelv az egyedi a világban, hanem jó néhány más dolog mellett a magyar pálinka is, hiszen ez is egyedi, sajátosan magyar és minőségi”. Tuzson Bence úgy fogalmazott, nagyon jó, hogy a pálinkának egyre jobb és egyre nagyobb a megbecsültsége mind itthon, mind a világban, és ma már a pálinka nem kommersz ital, kultúrája van és bekerült a hungaricumok közé.

A Quintessence Competition – korábbi nevén Ongai Pálinkaverseny – az elmúlt években nem csak Magyarország, de egész Közép-Európa meghatározó pálinka- és párlatversenyévé nőtte ki magát a szervezők szerint. Évek óta több mint ezer minta érkezik a seregszemlére Magyarországról és külföldről – közölte Takács László versenyigazgató, hozzátéve: nemzetközileg is felkészült, széleskörű szakmai ismeretekkel rendelkező pálinkabírálók és értékelők döntöttek arról, hogy melyik ital a legjobb. Idén Magyarországon kívül Romániából, Ukrajnából, Szlovákiából, Németországból, Lengyelországból, Törökországból és Kínából 264 nevezőtől érkezett a versenyre pálinka és párlat.

A pálinkák és párlatok értékelését a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ongán január 12-én és 13-án tartották, a 28 tagú nemzetközi zsűri döntése alapján arany oklevelet 195, ezüst oklevelet 349 míg bronz oklevelet 400 pálinka és párlat érdemelt ki. A kereskedelemben kapható minták közül 33 champion, azaz nagyaranyérem került kiosztásra, míg a magán- és bérfőzetőknél 31 kategóriagyőztes minta volt. Az 1318 nevezett és elbírált mintából 433 volt a kereskedelmi tételek száma, 552 a bérfőzők és 333 a magánfőzők által előállított pálinka és párlat. A közönségdíjast a nagyaranyérmes, champion pálinkák közül választotta ki a társadalmi zsűri.

Forrás: MTI

i> Sáppusztai Pálinka

A magyar kultúra napja – Kiállítás és állatkerti előadás Borsod-Abaúj-Zemplénben

Díszünnepséggel, gálaműsorral, kiállítással és állatkerti előadással is ünneplik a magyar kultúra napját Borsod-Abaúj-Zemplénben.

A miskolci Herman Ottó Múzeumban pénteken gálaműsort tartanak, ekkor kapja meg több száz iskolás a múzeumi bérletet, amelyet az intézmény és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara jóvoltából osztanak ki. A rendezvényen részt vesznek az adományozók és a kedvezményezett iskolák képviselői, diákjai.  A Miskolci Galéria Rákóczi-házában szintén pénteken megnyílik Lenkey-Tóth Péter festőművész, a tavalyi Mazsaroff-díj kitüntetettjének kiállítása. A tárlat március 19-ig tekinthető meg. Ekkor adják át az idei Mazsaroff-díjat Lukács Róbert festőművésznek. A díjat Mazsaroff Miklós festőművész özvegye alapította évekkel ezelőtt, és egy Miskolcon vagy a régióban élő alkotóművész kaphatja meg a magyar kultúra napja alkalmából.

A miskolci állatkert vasárnap egy régmúltat idéző előadással emlékezik meg a magyar kultúra napjáról. Regős József barlangkutató Miskolc környékének ősi kultúrájába ad betekintést az állatkert oktatótermében.

Sátoraljaújhely-Széphalomban, a Magyar Nyelv Múzeumában vasárnap díszünnepséget tartanak a magyar kultúra napja tiszteletére. A Szózat előadása után köszöntőt mond Szamosvölgyi Péter polgármester. Ünnepi beszédet tart Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója. Az eseményen díjakat, okleveleket adnak át, majd ünnepi összeállítást hallhatnak a résztvevők Arany János balladáiból.

A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

Forrás: MTI

A bolygó hollandi opera bemutatója Miskolcon

A bolygó hollandi bemutatója Miskolcon
A bolygó hollandi bemutatója Miskolcon

Rálik Szilvia (b) Senta és László Boldizsár (j) Erik szerepében Richard Wagner A bolygó hollandi című operájának próbáján a Miskolci Nemzeti Színházban 2017. január 18-án. A színművet január 20-án mutatják be Szabó Máté rendezésében. MTI Fotó: Vajda János

Véradásra hív a Vöröskereszt

Adj vért és ments meg három életet
Adj vért! – Minden csepp számít!

A tartós hideg és a megfázásos megbetegedések miatt a vártnál kevesebben adtak vért január első két hetében, ezért mindenkit véradásra kér a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat.

A Magyar Vöröskeresztnek naponta 1800 véradót kell toboroznia ahhoz, hogy a kórházi ellátáshoz szükséges vérmennyiség rendelkezésre álljon. A szervezet MTI-hez kedden eljuttatott közleményében arra kértek mindenkit, aki egészségesnek érzi magát, hogy vegyen részt a januárban országszerte szervezendő 447 véradás valamelyikén.

A véradások helyszíne és időpontja megtekinthető a Adj vért! – Véradások oldalon vagy a Véradás-Vöröskereszt nevű, ingyenesen letölthető mobilalkalmazáson keresztül. Véradásra az Országos Vérellátó Szolgálat intézményeiben is van lehetőség, ezek listája a OVSZ oldalon található.

Forrás: MTI

Feltöltős SIM-kártyák adategyeztetése

Július 1-jén megszűnnek azok a feltöltős SIM-kártyás mobiltelefon-szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződések, amelyekről nem nyilatkoznak az előfizetők – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) rendeletéből, amely szerdán jelent meg a Magyar Közlönyben.

A rendelet szerint a szolgáltató köteles értesíteni az előfizetőt az évenkénti adategyeztetés, valamint a személyazonosságot igazoló ellenőrzés érdekében. A személyazonosságot igazoló ellenőrzést a szolgáltató az előfizetői szerződés megkötését megelőzően, vagy már megkötött előfizetői szerződés esetén adategyeztetés érdekében az előfizető által megadott adatok alapján végzi el. Ha a szerződő előfizető nem rendelkezik a személyazonosság igazolására alkalmas, magyar hatóság által kibocsátott okmánnyal, a szolgáltató a szerződő fél által személyesen bemutatott, Magyarországra történő beutazásra vagy magyarországi tartózkodásra jogosító okmány vagy engedély alapján végzi el az ellenőrzést. A jogszabály szerint a szolgáltató egy előfizetővel legfeljebb 10, egy üzleti előfizetővel 50 feltöltőkártyás szerződést köthet és tarthat fenn egyszerre és egy feltöltős SIM-kártya szerződés csak egy előfizetői hívószámra vonatkozhat.

A rendelet szerint a szolgáltató legalább két alkalommal köteles értesíteni az előfizetőt, hogy 2017. július 1-jén megszűnik azon feltöltős SIM-kártyás telefon-szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződése, amelyről nem nyilatkozik. Amennyiben pedig az előfizető egyáltalán nem nyilatkozik, valamennyi előre fizetett díjú mobiltelefon szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződése megszűnik 2017. július 1-jén. A rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Az Országgyűlés tavaly november 22-i ülésén fogadta el az elektronikus hírközlésről szóló törvényt is módosító javaslatot a feltöltős SIM-kártyákra vonatkozó szabályok szigorításáról. Karl Károly, az NMHH hírközlésfelügyeleti főosztályvezetője korábban elmondta, körülbelül 4,8 millió előre fizetett díjú mobilszerződést tart számon a hatóság, ebből azonban nem mind mobiltelefonra vonatkozik, egy részük pedig valószínűleg alvó (inaktív) szerződés, illetve előfordulhat, hogy több szerződés van egy ügyfél nevén.

Forrás: MTI

A Fekete zaj című táncelőadás bemutatója

Fekete zaj bemutató Miskolc
Fekete zaj táncbemutató

Bolla Dániel, Dragos Dániel és Bányai Mirjam (b-j) a Fekete zaj című táncmű próbáján a Miskolci Nemzeti Színházban 2017. január 11-én. a A Ditzendy Attila azonos című novellája alapján készült táncelőadást január 13-án mutatják be Novák Péter rendezésében, Kozma Attila koreografálásában. MTI Fotó: Vajda János